Tanároknak
A Médiatudor olyan ingyenes, 6-11 éves gyermekek számára készült non-profit médiaismereti oktatási program, amelynek célja megtanítani a gyermekeket arra, hogy értsék, értékeljék és értelmezzék a reklámokat. A reklámok működésének megismertetésével kívánja őket, mint a jövő médiafogyasztóit, a kritikus, tudatos fogyasztói magatartásra felkészíteni.
A Médiatudor programot eredetileg az Egyesült Királyság szakemberei - pszichológusok, tanárok és reklámszakemberek - dolgozták ki. Ott, és több más európai országban már több éve sikeresen működik a program, amelynek hazai bevezetésére 2007-ben került sor.
Az eredeti tananyagot a Brit Nemzeti Szülői és Tanári Szövetség képviselői is támogatták. Ennek a tananyagnak az alapján készült a magyar verzió, de a további a hazai munkába mi is szeretnénk bevonni minden érdeklődő szülői és tanári civil szervezetet is.
A Médiatudor bevezetéséhez a szaktárca teljes körű támogatásával, azaz az Oktatási és Kulturális Minisztérium teljes körű támogatásával kezdtünk hozzá, de annak sikere kizárólag a szakmai szervezetek bevonása mellett garantálható.
Kíváncsiak vagyunk a véleményére!
Az a célunk, hogy a Médiatudor program és tananyaga a lehető legjobban illeszkedjék a hazai iskolai igényekhez.
Ebben az Ön segítsége is sokat jelenthet számunkra.
Kérjük, hogy ha a programmal kapcsolatosan bármilyen javaslata, észrevétele van, írjon nekünk!
Ha szívesen bekapcsolódna a programhoz kapcsolódó munkákba, vagy ha érdekelné továbbképzési programunk (akár szervezőként is) jelentkezzen!
E-mail címünk: mediasmarthungary@mediasmarthungary.hu
Az oldal tetejére
